Budapest

Termál Fürdők

Széchenyi Fürd?Budapest Európa termálforrásokban leggazdagabb városa. A Magyar főváros 128 termálforrással rendelkezik és 32 fürdővel, melyből 9-et hivatalosan is spa-nak neveznek. Amikor a rómaiak 2000 évvel ezelőtt megérkeztek Budapest területére, ők voltak az elsők, akik felismerték a termálforrások gyógyító hatását, és fürdőket létesítettek. A legtöbb fürdő Magyarországon a török uralom alatt épült, és ebben az időszakban fontos szerepet játszottak a kulturális és politikai életben. A fürdők, melyeknek jótékony hatásait ma élvezhetjük, nagyrészt a 19. században épültek. Közülük egyik a Széchenyi Fürdő, mely Budapest legnépszerűbb fürdőinek egyike. Csodás épülete számos bel- és kültéri, termál-, úszó- és élménymedencével, szaunával rendelkezik. A Gellért Termálfürdő vizét több mint 2000 éve használják közismert gyógyító hatása miatt. A gyönyörű épület 1918-ban épült, és számos szolgáltatást nyújt, mint masszázs, egészségügyi kezelések és a szaunák, medencék használata, minden, amit Európa egyik leghíresebb fürdője kínálhat. Amennyiben Önnek fontos az egészséges életmód, vagy csupán pihenni vagy szórakozni szeretne, Budapesti tartózkodása során feltétlenül látogassa meg a számos gyógyfürdő egyikét!  


Délibáb Hotel

Budapest Információ » Termál Fürdők
Elhelyezkedés és térkép Kiemelt ajánlatok E-mail szobafoglalás

© 2007 DÉLIBÁB Hotel, Mellow Mood Group.Hotelek, Hostelek és Utazási Szolgáltatások Budapesten.

Termálfürdők Budapest Hotel Budapesten Széchenyi Gellért ásványi forrás Valid XHTML 1.0 Transitional Valid CSS! Tableless!

Error message